Mátraalmás megközelítése autóval

Az M3-as autópályát Budapest vagy Miskolc felől érkezve egyaránt a hatvani csomópontnál érdemes elhagyni. A 21. sz. főúton észak felé, Salgótarján irányába haladva fél órás utazás után érkezünk Bátonyterenyére. A 21-es főútról itt Pétervására és Ózd irányába kell letérni (23-as út). Bátonyterenye elhagyása után az országút Nemtin halad át, a hosszan elterülő falu végén útjelző tábla jelzi a Mátraalmás felé induló bekötőutat.

Szinte közvetlenül a 23-as út elhagyása után egy kettős elágazást találunk. Itt a táblával is jelzett második, jobbra kiágazó út vezet Mátraalmásra. A kettős elágazás után rövidesen Szuhára érkezünk, amely egy igen hosszú egyutcás település. Szuha után a mátraalmási út már folyamatosan emelkedve erdőben halad tovább, az utolsó néhány kilométeres szakasz már szerpentin jellegű. Egy patakhíd és néhány éles kanyar után az országút hirtelen elhagyja az erdőt, ekkor megpillananthatjuk Mátraalmás házait és a falut körülvevő hegyeket.

Távolságok

Mátraalmást közúton 117km-re találjuk Budapest központjától. A távolság az M3-as autópálya hatvani csomópontjától 63km. Településünk Budapestről kb. másfél órás utazással érhető el.

Az egyes útszakaszok hossza:

Budapest-Hatvan 54 km
Hatvan-Bátonyterenye 44 km
Bátonyterenye-Nemti 9 km
Nemti-Szuha 4 km
Szuha-Mátraalmás 6 km

Megközelítés télen

A Szuha és Mátraalmás közötti útszakasz télen gyakran friss vagy letaposott hóval borított. Ennek oka a hótakarós napok igen magas száma Mátraalmás környékén, valamint a falu viszonylagos elszigeleltsége.

Téli viszonyok esetén mindenképpen javasoljuk a téli gumi és hólánc meglétét.

Térkép

Autóstérkép kivonat Mátraalmás környékéről, az országúti csomópontok és a települések közötti távolságok feltüntetésével.

Autóstérkép Mátraalmás környékéről

Térképkivonat forrása: Szálláshelyek Magyarországon - szallaskereso.hu

Aktualitások, közlemények

Időjárási  helyzetkép

Mátraalmás képekben

Sziget a felhők tengerén Muzsikál az erdő Téli nyugalom
Páfránytelepítés Báló Lipót népdalkör Őszi színek

Közérdekű  információk

Településünkre  látogatóknak